Gazdasági, pénzügyi gondolatok

Tekintettel a bankbetét mint befektetés írásomhoz érkezett kommentárra, úgy döntöttem, foglalkozom ezzel a témával is.

A bankokról korábban már esett szó. Alapvetően egy olyan pénzügyi közvetítő intézményről van szó, amelyik összegyűjti a kisebb összegeket, és nagy summákként helyezi ki hitelként a gazdaságba. Legalábbis az induláskor még erről szólt a bank. (meg persze őrizte a nemesfémet, és a nemesfémre szóló követelést megtestesítő bankjegyet adott ki..-egészen a 20. század első feléig a jegybanknak ki is kellett volna adnia a megfelelő mennyiségű aranyat)

A bankok indulásakor semmi másról nem volt szó, mint a gazdaságban egyébként is meglévő pénzek (ráadásul belső értékkel bíró pénzek-nemesfémpénzek) gyűjtését és célzott kihelyezését végezték a bankok. Ebben a helyzetben a klasszikus bankjegy semmi mást nem jelentett, mint egy igazolást a bank részéről, hogy bemutatóra szólóan a bankjegy ellenében kiadja az aranyat/ezüstöt a papír tulajdonosának, mert valaki korábban azt elhelyezte a banknál.

A probléma akkor kezdődött, amikor az állam kopogtatni kezdett a banknál, és kitalálták a következőt. A bank előre meghitelezi az államnak az adó összegét, így hitelt ad az államnak, amiért cserébe az állam olyan bankjegy kibocsátására ad lehetőséget (klasszikus papírpénz) csak a banknak, ami mögött nem a meglévő nemesfémkészlet a fedezet, hanem az, hogy az állam ezt a papírpénzt (aminek ugye semmilyen belső értéke nincs már) elfogadja adóként!

Így tulajdonképpen államilag szabályozott formában vezették be a halasztott fizetés intézményét (ennek egy egészen speciális megjelenési formája a magyarországi körbetartozás...)

Nemzetközi szinten sokáig nem volt ezzel probléma, amíg a gazdaság fel nem pörgött olyan méretre, hogy az arany mennyisége már kevésnek bizonyult. Ekkor a legnagyobb gazdasággal rendelkező ország (USA) devizáját/valutáját választották az egyenértékesnek, levéve az aranyat erről a szerepköréről. A dollár mögött még sokáig szerepelt az arany mint fedezet, de amíg a korábbi képlet úgy festett, hogy minden ország jegybankja (amelyik az államnak ad kölcsön) aranytartalékkal rendelkezett, és nemesfém eladással tudta pótolni hiányát, vagy erősíteni saját devizáját, addig az új képlet alapján az arany helyett (mellett) valutában kezdték el felhalmozni a tartalékot a jegybankok. Utóbbi azt is jelentette, hogy amennyiben a jegybanknak aranyra volt szüksége, azt az amerikai jegybanktól tudta megvenni.

Kis kitérő: amíg az amerikai jegybanktól lehetett csak megvenni az aranyat, addig az aranynak egy árfolyama volt, amit az amerikai jegybank határozott meg. Hasonlóan ahhoz, ahogy egy ország jegybankja különböző eszközökkel befolyásolni képes az ország devizájának értékét, az arany árfolyamának meghatározásával és arany eladással-vásárlással (közvetve dollár eladással-vásárlással) az amerikai jegybank is hatással bírt a világ gazdaságára. A gazdasági szereplők idővel rájöttek arra, hogy az amerikai jegybank (válságkezelés címszóval) túl alacsonyan tartja az arany árát, és az arany megjelent a szabadpiacon is. Az érdekessége a dolognak, hogy a szabadpiacon drágább volt az arany, mint amennyiért a FED (amerikai jegybank) adta, így tulajdonképpen a különbséget amerika finanszírozta. Ami jelen írásomat érinti, az a tény, hogy az arany szabadpiaci megjelenésével, és ily módon nem csak tartalékként/fedezetként történő felhasználásával újabb lökést adott a pénzek aranylábról való lekerüléséhez.

Az igazi problémát szerintem az jelentette, amikor az aranyat a FED a dollár mögül (konkrétabban Eisenhower, nem a FED) kivette, és gyakorlatilag megszüntette az arany fizetéseszköz és egyenértékes funkcióját. Maradt a kincsképző, de csak a szabadpiaci árfolyamnak megfelelően. (amit a felhasználás, kereslet-kínálat, stb. határoz meg)

A nemzetgazdaságok pénzei mögött innentől kezdve már semmilyen kézzelfogható érték nem húzódott meg, aminek két következménye is volt.

1. Kikerült a fékező-tényező, azaz az arany mennyiségi korlátja nem volt többet akadálya a gazdaság pörgésének, a tranzakciók mennyiségi növekedésének
2. Csak a gazdaságok teljesítménye határozta meg a devizák értékét, illetve az állami garancia. Bekerült a képbe a bizalom, mint értékmérő.

Az utolsó lépést a számítógép megjelenése jelentette. A nyilvántartások egyszerűsödésének és pontosításának köszönhetően a bankok és a bankrendszer egyre inkább elrugaszkodott a valóságtól, és egyre nagyobb mértékben teremtett olyan pénzt, amire a fedezet már csak ígérvény.

Utóbbit könnyű szemléltetni: egy ifjúnak van egy ötlete, amire alapítana egy vállalkozást. A vállalkozás beindításához szükséges pénzt hitelből szerezné meg. Innentől kezdve két eset lehetséges. A bank kér valamilyen fizikai fedezetet (pl. ingatlan), és annak megléte mellett nyújtja a hitelt, és arra számít, hogy a hitelkamatot megnyeri. Ilyenkor a hitel tőkeösszege még fedezve van. A másik eset, hogy a bank semmilyen fedezetet nem kér, hanem magát a "projektet" tekinti fedezetnek, az ott megtermelődő javakat. Természetesen utóbbi sokkal nagyobb hitelkamattal fog pörögni, hiszen kézzel fogható valami nem fedezi a hitel tőkeösszegét sem. Csak egy ígérvény.

És akkor ezek után helyettesítsük be az ifjú vállalkozó helyére az intézményeket, befektetési alapokat, biztosítókat, stb.

Majd jelenjen meg az emberi kapzsiság, mohóság, és már el is jutunk a tőkeáttételes üzletekig.

Az utóbbi jelenti egyébként a végső pontot, és ezen dőlt be az egész. Mert mit is jelent fedezet szempontjából a tőkeáttételes ügylet?

A legegyszerűbb banki hitel esetén likviditási kölcsönt ad a bank, a fedezetet mondjuk egy devizaszámla jelenti. Itt nincs ígérvény, nincs fantázia, és a bizalomnak csak az állam felé kell meglenni, hogy a deviza értékét tartani tudja. (persze a devizanemnek megfelelő állam)

A második lépcső, amikor valamilyen fedezet mellett ad kölcsönt a bank (a bank mindig kölcsönt ad, a hitel az csak keret). Itt már előfordulhat, hogy a fedezet nem teljesen fedi a tőke összegét sem, a kamatokról nem is beszélve. Ígérvény és fantázia ebben a szituációban akad, általában csak a hitelkamatra vetítve, és ezt még hívhatjuk normál kockázatvállalásnak a bank részéről.

A harmadik lépcső kezd igazán érdekessé és veszélyessé válni. Ekkor ugyanis a kölcsön mögött semmilyen fedezet nem áll, csak a létrehozandó vagyon, ami kész sincs, és a piac nem árazta be. Ennek komoly kockázata van a bank részéről (ezért sokkal magasabbak a projekt hitelkamatok, mint mondjuk a lakáshitelkamatok) hiszen semmilyen fedezet nincs mögötte. Csak bizalom, hit, ígérvény, fantázia. Azaz praktikusan a bank itt már olyan pénz elköltésében segédkezik, ami a jövőben egy lépcső távlatában termelődik meg.

Az utolsó lépcső miatt dőlt most be a gazdaság, legalábbis a hitelezési rész. Ugyanis a bankok tőkeáttételeken keresztül olyan kölcsönöket nyújtottak, aminek a célja nem valamilyen vagyon létrehozása volt, hanem további nyereség elérése, és az a nyereség fedezte volna a banki kölcsön hitelkamatát. Azaz praktikusan a bank itt már olyan pénzt költött el, vagy segédkezett az elköltésében, ami már önmagában egy szintén jövőbeli pénz fedezete mellett működött. Egy ilyen esetben akár a fedezetként számító jövőbeli pénz (lásd harmadik lépcső), akár a nyereség termelésére szolgáló pénzeszköz (instrumentum pontosabban) tisztán a bizalomra és fantáziára apellál. Ha a bizalom megszakad, és ezzel együtt a hitelezés is, ezek a lépcsőben szereplő pénzek megszűnnek. Mivel a gazdasági rohanás és növekedés (lásd még kapzsiság) az utolsó lépcsőben termelődő (majd egyszer) nyereségre apellál, így az utolsó lépcső bedőlése magával sodorja a föltúrbózott gazdasági növekedést is. Ilyenkor jön a gazdasági csökkenés, avagy recesszió, ami semmi mást nem jelent, mint a felesleg visszafejlődését.

Megjegyzésre érdemes, hogy ezeket az utolsó lépcsőben szereplő pénzügyi termékeket óhajtják kigyomlálni egyes közgazdászok és törvényalkotók (sajnos a létrehozó emberi kapzsiságot kellene, azt meg nem lehet-ezért lesz helyette más)

A hitelezés leállása egyébként azért is állította le a gazdasági pörgést, mert a bankok abszolút csúcsra járatásban voltak, azaz a likviditásukat egymásnak nyújtott hitelekből fedezték. A bankközi hitelezés megállása ily módon a likviditást csapta agyon, és más forrásból kellett megteremteni a bankoknak a szükséges pénzt.

Ígértem, hogy új fogalom, akkor magyarázat: Tőkeáttétel: példával szemléltetném. Valaki betesz a bankhoz 100 Ft-ot. A bank azt mondja, hogy hozzáteszek még 900 Ft-ot, és fektess be 1000 Ft-ot, összesen. Ha nyer az ügyfél, akkor az 1000 Ft-ra jutó nyereség néhány %-a a banké (tőkeáttétel költsége), a többi nyereség az ügyfélé. Ez nagyon csábító. Na DE! Mi van, ha az 1000 Ft-on veszteség keletkezik? Akkor azt az ügyfél 100 Ft-jából fedezik... Ezért nagyon veszélyes játék, mert amíg a sima 100 Ft még 50% átmeneti veszteséget is elbír, addig a tőkeáttételnek 10% veszteségnél vége. (és akkor milyen arány jön ki egy 100-200 szoros tőkeáttételnél, amivel a befektetési bankok játszottak? házi feladat kiszámolni:))

Összefoglalás:

A banki hitelekre alapvetően szükség van, DE csak normál körülmények között. Azt, hogy kinek mi a normál körülmény, egyedileg kell meghatározni. Ebben tudok segítséget nyújtani.

Általános szabályként elmondható, hogy a bevétel (nettó) 30%-ánál magasabb hitelösszeg már veszélyes. (azaz a nagyobb autó, plazma TV karácsonyra csak azért, hogy legyen nem szabadna, hogy túlzott eladósodottságot okozzon)

Az egész világot az kergette bajba, hogy megint rosszul használtak fel egy pénzügyi instrumentumot, és a mohóság eltérítette a banki hitelezési tevékenységet az alapvető szerepétől. (kb. a 3. lépcsőig még normálisnak tekintem a banki hitelezési tevékenységet)

Tisztelettel:

zsvars